A ma reggeli áhítatunkon elhangzott szentírási történet Jézus szombati gyógyításáról szólt. Ez akkoriban olyan nap volt, amit meg kellett szentelni, vagyis Istennek szánni. Ez pihenést jelentett: Istenre és egymásra figyelést. Isten ezt a napot a nyugalom napjának teremtette. Voltak olyan törvények, melyek meghatározták, hogy milyen munkákat nem szabadott szombaton végezni: például főzni, mosni, emelni, kertészkedni, sőt még sokat sétálni sem.
Jézus ismerte a törvényt, hiszen ő a törvényt adó Isten fia. Ezek a törvények szinte mindent szabályoztak. Voltak olyan emberek, a farizeusok, akik igyekeztek mindent betartani, és a többiek viselkedését is figyelték.
Jézus szombaton a zsinagógában meggyógyított egy szegény embert. A farizeusok már azon gondolkodtak, hogy el kellene fogni. Jézus felé ezúttal az volt a fő kérdésük, hogy szabad-e szombaton gyógyítani, hiszen az is munkának számít.
Jézus tudta a szándékukat, de nem kiabált velük, sőt nagyon bölcs választ adott. Egy példázatot mondott: Ha szombaton egy kis bárány beleesik egy gödörbe, akkor van-e olyan, aki nem húzná ki? - Ha szüksége van egy embernek segítségre, akkor még inkább mindegy, hogy milyen nap van!
Mennyire szomorú az, amikor valaki csak jót tesz, mégis bántani akarják. Jézus az irgalmasságot, a szeretet helyezik középpontba. A jó cselekedetek Istentől vannak.