Ma reggel még diákként léptek be az iskola kapuján – most pedig emlékké vált lépéseik koppanása a folyosón. Négy osztály, számtalan történet, rengeteg nevetés, kihívás, barátság búcsúzott el tőlünk – és egy új világ kapujához érkezett.
A ballagási ünnepség minden pillanata méltó volt ezekhez a fiatalokhoz. A nyitó köszöntőt Tóth-Grobits Zsuzsanna igazgatóhelyettes mondta el, majd a hetedik évfolyamosok verssel és beszéddel búcsúztatták a nagyokat. Hanga, Izabella és Ádám szavai őszintén, szeretettel szóltak – egy igazi generációs kézfogásként.
Ezután Raffai Balázs főigazgató ünnepi beszéde következett – benne három különleges útravaló gondolattal, amelyet egy Amerikában élő, cégvezető barátja üzent a ballagóknak. Olyan gondolatok voltak ezek, amelyeket nemcsak a diákoknak, de mindannyiunknak érdemes magunkkal vinni:
„A kíváncsiság a szupererőd.” – kezdte.
Nem az számít, ha nem tudsz valamit, hanem ha nem mersz kérdezni.
Kérdezz: „Miért?”, „Mi lenne, ha…?”, „Hogyan?”
Ezek a kérdések nyitják a jövő kapuit – és lehet, hogy rajtad keresztül írják majd a történelmet.
„A kudarc nem az ellenfeled – hanem a tanítód.”
Aki próbálkozik, tanul. Aki tanul, növekszik. Aki növekszik, vezetni fog. Ne félj hibázni – attól leszel ember.
„Ami igazán számít: a jellemed.”
A jövőt nem a legokosabbak, hanem a legtisztességesebbek formálják.
Legyél az, akire lehet számítani – aki kiáll másokért, aki meghallgat, aki segít.
És amikor ezek a szavak elhangzottak, tudtuk: nemcsak tudást adtunk ezeknek a gyerekeknek az évek során, hanem értékeket is. Balázs bácsi meghatottan mesélte, hogy amikor a ballagási meghívókat osztották a gyerekek, ők vetették fel, hogy egy széket üresen hagynának Karcsi bácsinak – aki már nincs köztünk. Ő volt az, aki egykor felvette őket az iskolába.
„Viseljétek el egymást szeretettel!” – mondta mindig.
És a gyerekek nem felejtették el.
Egy ilyen pillanatban nem lehet nem hinni abban, hogy mégiscsak sikerült valamit átadnunk abból, amit pedagógiának, nevelésnek, emberségnek hívunk.
Ezután a nyolcadikosok búcsúja következett – verssel, beszéddel, dallal, egymásra tekintve, osztályonként.
A 8.a osztály szellemes és lendületes búcsújában kiderült: kiváló képességek és még kiválóbb labdaügyesség rejlik bennük. A második emelet élő akadálypályájának főszereplői voltak, és mindig gondoskodtak arról, hogy senki se unatkozzon. Köszönjük a sok vidám pillanatot!
A 8.b osztály igazi közösséggé forrt. Termük néha focipálya, néha fodrászszalon – de mindig tele élettel, nevetéssel és jókedvvel. A közös élményekből barátság, a nevetésekből erő lett – a tanári pillantásból pedig egy kimondatlan üzenet.
A 8.c osztály sok-sok új társat fogadott be az évek során, és ugyan nem mindig voltak homogén egység, de a mókát, kacagást és az egymásra figyelést soha nem engedték el. A mély beszélgetések, a közös nevetések és az összetartás a nehéz helyzetekben is példamutató volt.
A 8.d osztály pedig hangos nevetéssel, pozitív szemlélettel és kreativitással töltötte meg a napokat. A vizesflakonos projektek, a labdák pattogása és a mindennapi jókedv mind-mind örökre hiányozni fognak. Egy összetartó kis csapat, akikben mindig ott volt a szív – a jó helyen.
A búcsúzás közös dalokkal zárult, amelyek megidézték a közös éveket, a kamaszlét örömeit és az iskolai emlékeket.
A 8.a előadásában „A Grund”,
a 8.b-től „Mesélek a bornak”,
a 8.c-től Wellhello: „Barátom”,
a 8.d előadásában egy Rúzsa Magdi-dal hangzott el.
A legvégén az egész évfolyam közös dallal búcsúzott: „Emlékezz rám!”
A búcsúajándékok átadása után már tudtuk: valami véget ért, de valami most kezdődik igazán.
Kedves nyolcadikosok!
Ti már örökre hunyadisok maradtok.
Vigyétek magatokkal a kérdéseket, a jellemet, a barátságot, a poénokat, a focilabdát – és minden apróságot, amit itt tanultatok, éltetek át, és ami mostantól bennetek él tovább.
Szeretettel kísérünk titeket az utatokon.
