Rendhagyó film- (és könyvajánló) a tanév végére
avagy búcsú a nyolcadikasoktól
Miért lehet érdekes az Abigél a mai kamaszoknak?
Szabóné Keresztény Dorka írása
Mindig izgatottan várom a tanév végét - nem csak a közeledő szünet miatt - hanem ilyenkor beköszönt a végzős évfolyamnál az „Abigél-időszak". Az idősebbek biztosan édeskés nosztalgiával gondolnak vissza a matulás egyenruhára és eszükbe jut egy-két kultikus mondat is („Aki kukorékolni mer, becsukatom!"). Általában a filmadaptációt nézzük meg a gyerekekkel. Ritka kincs egy olyan feldolgozás, ahol a film eléri a könyv színvonalát. Dobálózhatnék még híres színészek felsorolásával is, de fiatalabb olvasóimnak ezek a nevek nem sokat mondanának. ( Habár kivétel: „Kis Mari" tényleg a mi kis falunk Piroskája.) Röviden a történetről: 1944-ben, mikor a háború marcangolta az országot, egy eldugott településen, az ország legszigorúbb bentlakásos iskolájában követhetjük nyomon egy osztály, és nevelőik életét.
Persze a fiúk az első résznél még kicsit húzzák a szájukat, miért is kell nekik egy leánynevelő intézet mindennapjait nézni?! (...A Pál utcai fiúk, Egri csillagok,... Soroljam még mennyi igazi női karaktert mellőző művet olvastunk az évek során? De végre a 20. századi irodalomban kilépünk a valaki nővére/anyja/szolgálója szereplők köréből lányok tekintetében.) Aztán a 2-3.rész észrevétlenül beszippantja őket. Együtt nevetnek a szereplőkkel a csínytevéseken, együtt izgulnak Gináért, mikor kiszökik éjjel a szerelméhez, együtt izgulunk a zsidó származású lányokért. Mikor megyek fel a tetőtérbe a termekhez, a 3. rész környékén már úgy köszönnek a gyerekek: „Jó napot kívánok, Isten áldásával!"
Na de mit tud ez a film? Vagy nevezzük netflixesen minisorozatnak. Úgy gondolom, olyan irodalmi-és filmalkotásokat érdemes megmutatni tanulóinknak, melyek kortalanok, és mindig aktuálisak. Az Abigél ilyen. Sokszor gondolkozom rajta, milyen gondolatokat, bölcsességeket adjak útravalóul a búcsúzó évfolyamnak. Ebben a műben minden fontos dolog benne van, olyan tanítások, melyek hasznosak a következő évekre nézve. A film elmondja helyettem, hogy néha kőkemény dolog lesz beilleszkedni egy új közösségbe. Hogy a volt iskolában lehet, hogy te voltál a népszerű arc, de egy új helyen a nulláról kell kezdeni. Hogy a közösség ereje olyan hálót fon alád, ami megtart akkor is, amikor nagyon mélyre zuhannál. Hogy humorral könnyebb átlendülni az élet nehézségein. Hogy az élet része a szerelem, aztán az élet része a pofára esés is. Hogy a szabályok sokszor konzervatívnak tűnnek, a tanárok szigorúnak, de ez véd meg minket. Hogy az iskola egy burok, mely körbe vesz minket, mint egy fészek. Élvezni kell minden pillanatát, de a kirepülés elkerülhetetlen lesz.
Tanárként nekem is sokat tanított az Abigél. Újra és újra rádöbbenek, mennyire mai. Manapság is megvannak ugyanazok a konfliktusok, nehézségek, csak a díszlet más hozzá. Igaz, mi nem légiriadót próbáltunk. Mi maszkban ültünk és online tanultunk. Összekapaszkodtunk a covid alatt, nem hagytuk, hogy valaki elvesszen. Mi nem Kuncz Feriktől védjük a lányokat, hanem az online bántalmazásoktól. Mi nem a 2. világháború borzalmairól beszélgettünk, hanem Ukrajnáról.
Egy jó iskolának, közösségnek, ma is az célja, hogy megláttassuk azt, bármilyen ijesztő is néha a nagyvilág, mi egy közösség vagyunk, megvédjük egymást, számíthatunk egymásra.
Szabó Magdától kölcsönzött sorokkal zárom az írásom, és köszönök el a nyolcadikasoktól: „Mennyivel nagyobb élmény a jó, ha küszködni kell érte; mekkora erő úgy élni, mint egy hegymászó csapatnak, a (...) láthatatlanul egymáshoz rögzítő kötél biztonságában, együtt érezni boldogságot, bánatot, együtt izgulni, reménykedni, várni és segíteni annak a másiknak, aki éppen bajban van, aki rászorul."
Azt kívánom a ballagóinknak, hogy tapasztalják meg új iskolájukban egy ilyen közösség erejét, és találja meg mindeki a maga Piroskáját, Königjét, Zsuzsannáját!
