Hunyadi_fej_03
iskola
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Napi ige

Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek õáltala. (Kol 3,17)

iskola főoldal
ovoda főoldal
Menü
Naptár
Facebook

Irány a Facebook

 
 

Medvetalp - Túrabeszámoló
Cikk dátuma: 2020.09.16 08:13

Galéria

Tanévkezdő kirándulás szeptember 12-én – túrabeszámoló

Az előző tanév adventi túráján úgy köszöntünk el a Medvetalp - túrázóktól, hogy a medve téli álomra hajtja fejét, s tavasszal találkozunk. Akkor még nem gondoltuk, hogy ezúttal pontosan kilenc hónapot kell majd várnunk, hogy újra együtt kirándulhassunk.

Reggel 9 órakor gyülekeztünk az iskola előtt. Már akkor láttuk, hogy várakozásainkat felülmúlja a résztvevők száma, a járványhelyzetnek köszönhetően ugyanis csak óvatos előzetes becslésekbe mertünk bocsátkozni. Ennek ellenére nagyon sok család apraja-nagyja szánta ezt a napsütéses hétvégi délelőttöt a kirándulásnak.

Az útvonaltervünk a következő volt: Hotel Szieszta – Dalos-hegy – Károly-kilátó – Fáber-rét – Nándor-magaslat – Erzsébet-kert – iskola.

Nagy lendülettel veselkedtünk neki az emelkedőknek, az őszi erdő már néhol kezdte mutatni színeit. Útközben gombát és terméseket is gyűjtöttünk. Az első pihenőhely a Károly-kilátó melletti játszótéren volt, ahol tízóraiztunk, a gyerekek játszottak, és begyűjthették első pecsétjeiket a túrafüzetükbe. Majd a szokásos élőkapus számolási módszerünket bevetve megbizonyosodtunk a résztvevők számáról: 46 gyermek, 38 felnőtt és 6 kutya azaz 90 túrázó. Ezután a Daloskő felé vettük az irányt, ahol a hagyományainkhoz híven elénekeltünk néhány dalt.

Túránk következő állomása a Fáber-réten volt. Szikrázó napsütés, tücsökciripelés, szöcskék ugrándozása feledtette velünk, hogy akkora már 7-8 km hagytunk magunk mögött. Itt készítettünk egy csoportképet, majd rövid pihenő után tovább indultunk.

Mivel a csoport nagyobb része fáradtnak bizonyult, a tervezett útvonalon kicsit változtatva, a Nádor-magaslatot kihagyva, rövidebb útvonalon tértünk vissza az iskolához.

Bízunk benne, hogy a gombatúrán október 10-én ismét találkozunk. Figyeljétek a honlapot!

Erdőbaráti üdvözlettel:

Tibor bácsi, Csilla néni, Heni néni

 

Adományok 1%

További információk

Hírek szülőknek

Beiskolázási információk

 

 

Iskolahívogató kisfilm

Iskolai szociális segítő


Segítsen adója 1%-ával

Utalásos étkezés fizetés

Bankkártyás étkezés befizetés


HUNYADI BARANGOLÓK CSAPATA

 

Szeretettel várunk Barátaiddal együtt az új tanévben is!

Hírek diákoknak

Szövegszerk gyakorló

Talált tárgyak

Tisztelt Szülők!

 

Tanév végéig rengeteg elhagyott ruhanemű halmozódott fel az iskola talált tárgyak gyűjtőjében.

Sajnos nem áll módunkban tovább tárolni.

Kérjük, akinek elveszett ruhája, cipője, stb. a tanév során, legyen kedves átnézni a gyűjtőt július 15-ig.

A határidő után itt maradó holmikat ruhaadományként elszállítjuk.

A kép csak illusztráció!