Hunyadi_fej_03
iskola
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Napi ige

Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek õáltala. (Kol 3,17)

iskola főoldal
ovoda főoldal
Menü
Naptár
Facebook

Irány a Facebook

 
 

Helytörténeti vetélkedő 9.
Cikk dátuma: 2018.11.25 12:00


Ki tud többet Sopronról? 8. feladat megfejtése, nyertesek + 9. feladat

Megfejtés:

  1. A képen szereplő szobor kinek a sírelméke és miről nevezetes ez a személy?

    Ez a hegedülő nőalak Munczy Lajos (1846-1910) hegedűművész síremléke. Munczy Lajost Sopron leghíresebb cigányprímásaként is említik. A Bécsi Zeneakadémiai tanulmányok után az Esterházyak udvari zenekarának első hegedűse volt Kismartonban, de inkább a kalandosabb,és jövedelmezőbb világjárást választotta, muzsikájukkal  hazánknak  hírnevet,  maguknak vagyont szereztek. Ebből Munczy Lajos Budapesten házat vásárolt, és Sopronban is építtetett egy öt szobás otthont a Deák  tér 30. szám alatt. Kívánsága szerint Sopronban temették el. Özvegye a sírra egy hegedülő nő bronz szobrát helyeztette. Egyes vélemények szerint ezt a szobrot Róna József szobrászművész műtermében választotta ki, mint Cinka Panna idealizált ábrázolását. Más dokumentum szerint a szobor Erkel Ferenc fiának, Erkel Sándornak a sírjára készült 1904-ben (ami megtekinthető a Kerepesi temetőben). Ennek a másolatát rendelte meg 1910-ben Munczy Lajos felesége. A  család  egyik  rokona  Munczy Lenke (1902-2001) szintén a zenei pályát választotta, zongoratanárnő volt. A szobrot az I. világháború kötelező fém-beszolgáltatása elől a szenes pincében rejtette el a család. (Engem tanított még Munczy Lenke néni tanárnő zongorázni az 1980-as években. Tibor bácsi megjegyzése)
  2. A másik képen egy  ház homlokzatán a Deák téren az M. L. betűk olvashatóak. Mi köze van a háznak a megfejtésben szereplő művészhez?

  3. A házat Munczy Lajos építtette Sopronban a Deák tér 30. szám alatt. Az épület homlokzatán ott  található  az  ML  E monogram  (Munczy Lajos és felesége, Tschürtz Elvine betűjele
  4. Milyen más emléktábla van még a házon?

    Ebben a házban lakott
    1950-1956 között
    PEÉRY REZSŐ
    1910-1977
    tanár, író
    a Berzsenyi Dániel Gimnázium
    egykori igazgatója

     
   

Helyes megfejtők: Bősze Barbara 2.a, Módos Máté 1.d, Kovács Boldizsár 4.a, Németh Hajnal 5.c, Varga Boróka 7.b, Grieszler Gellért 4.c, Hegedüs Levente 4. d, Szikszai Réka 6.c, Göcseji Brigitta 5.b, Mózes Melinda 3.a, 7.b, Nagy Anna 5.a               GRATULÁLUNK!!!

 

9.feladat:

 

Mentsd (vagy rajzold) le a keresztrejtvényt és megoldva küldd vissza a hunyadi9400@gmail.com címre! Ne felejtsd el megírni nevedet, osztályodat! Határidő: november 25. (vasárnap) 12 óra!

 

Vízszintes

 

2.     ...templom (a képen)

4.     Nagyon régi kereskedelmi útvonal (egybeírva)

7.     Civitas....

8.     Sopron híres polgármesterének vezetékneve

 

Függőleges

 

1.     Sopron római kori neve

3.     1277-ben IV. ...király Sopronnak szabad királyi városi rangot adott

5.     A képen szereplő műemlék neve (egybeírva)

6.     Sopron neve németül

 

 

Adományok 1%

További információk

Hírek szülőknek

Beiskolázási információk

 

 

Iskolahívogató kisfilm

Iskolai szociális segítő


Segítsen adója 1%-ával

Utalásos étkezés fizetés

Bankkártyás étkezés befizetés


HUNYADI BARANGOLÓK CSAPATA

 

Szeretettel várunk Barátaiddal együtt az új tanévben is!

Hírek diákoknak

Szövegszerk gyakorló

Talált tárgyak

Tisztelt Szülők!

 

Tanév végéig rengeteg elhagyott ruhanemű halmozódott fel az iskola talált tárgyak gyűjtőjében.

Sajnos nem áll módunkban tovább tárolni.

Kérjük, akinek elveszett ruhája, cipője, stb. a tanév során, legyen kedves átnézni a gyűjtőt július 15-ig.

A határidő után itt maradó holmikat ruhaadományként elszállítjuk.

A kép csak illusztráció!