Hunyadi_fej_03
iskola
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Napi ige

"Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk." (ApCsel 4,20)

iskola főoldal
ovoda főoldal
Menü
Naptár
Facebook

Irány a Facebook

 
 

Író-olvasó találkozó
Cikk dátuma: 2021.11.23 09:18

Galéria

Nagy örömünkre szolgál, hogy 2021. november 19-én vendégül láthattunk két kortárs írót: Lipták Ildikót és Nyulász Pétert. A 7.d és a 7.b osztályának tanulói a találkozót megelőzően megismerték az Írónő „Csak neked akartunk jót” című művét. A történet nagyon tetszett a diákoknak, így nagy lelkesedéssel készültek a találkozóra.

November 19-én két rendhagyó irodalom órát tartottunk a könyvtárban. Lipták Ildikó, a színész – drámapedagógus írónő fantasztikus feladatokat adott a gyerekeknek. Ildikó a rendhagyó alkalmat drámajátékkal, asszociációs feladatokkal indította. Ez remek alkalom volt arra, hogy a résztvevők lélekben is „megérkezzenek” a programra.

A következő feladat egy közös történet megalkotása volt. A páros előadásban, ahol a diákok közösen alakították a történetet pillanatról pillanatra remek ötletek és vicces szituációk egyaránt adódtak. Az iskolába kiemelten fontosnak tartjuk a drámajátékot, hiszen ezek a feladatok az életre nevelést segítik. A játékon keresztül bepillantást nyerhetünk a gyerekek lelkébe, megtudjuk, hogy mit éreznek, hogyan érzik magukat. A drámajáték remekül fejleszti az empatikus és az együttműködési készségüket, a kreativitásukat, ami a mai világban kiemelten fontos.

A résztvevő diákok egy-egy regényt kaptak kézhez az Írónőtől, mellyel a foglalkozás ideje alatt dolgoztak. Ildikó arra kérte a csoportokba rendeződött gyerekeket, hogy lapozzanak bele a könyvbe és válasszanak ki egy-egy rajzot, majd alkossanak hozzá egy szituációt. A feladatot nagyon élvezték, remekül együttműködtek egymással és a csoportmunka után kreatív monológokat, illetve párbeszédeket hallhattunk.

A gyerekek már a rendhagyó órát megelőzően kérdésekkel is készültek. Ezeket a kis lapokra írt kérdéseket Nyulász Péter tette fel Ildikónak egy kötetlen beszélgetés keretei között, de a diákoknak lehetőségük volt további kérdéseket is feltenni.

A két rendhagyó óra nagyon jó hangulatban telt, a gyerekek a rá következő napokban lelkesen meséltek élményeikről. A dedikált könyveket, melyekkel a diákok a foglalkozás ideje alatt dolgoztak, az iskola könyvtára ajándékba kapta, így az elkövetkezendő években lehetőségünk lesz arra, hogy a hetedikes tanulókkal kézbe vegyük és feldolgozzuk a regényt.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrumnak, akik lehetővé tették a rendhagyó óra megvalósulását és természetesen Lipták Ildikónak és Nyulász Péternek, akik elutaztak hozzánk és csodássá varázsolták ezt a napot. Bízunk benne, hogy sok ilyen író-olvasó találkozón vehetünk még részt, hiszen a mai rohanó, internettel teli, kissé eldeformálódott világban különösen fontos, hogy az igazi értékekre irányítsuk a felnövekvő generáció figyelmét.

Adományok 1%

További információk

Hírek szülőknek

Beiskolázási információk

 

 

Iskolahívogató kisfilm

Iskolai szociális segítő


Segítsen adója 1%-ával

Utalásos étkezés fizetés

Bankkártyás étkezés befizetés


HUNYADI BARANGOLÓK CSAPATA

 

Szeretettel várunk Barátaiddal együtt az új tanévben is!

Hírek diákoknak

Szövegszerk gyakorló

Talált tárgyak

Tisztelt Szülők!

 

Tanév végéig rengeteg elhagyott ruhanemű halmozódott fel az iskola talált tárgyak gyűjtőjében.

Sajnos nem áll módunkban tovább tárolni.

Kérjük, akinek elveszett ruhája, cipője, stb. a tanév során, legyen kedves átnézni a gyűjtőt július 15-ig.

A határidő után itt maradó holmikat ruhaadományként elszállítjuk.

A kép csak illusztráció!