Hunyadi_fej_03
iskola
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Napi ige

Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek õáltala. (Kol 3,17)

iskola főoldal
ovoda főoldal
Menü
Naptár
Facebook

Irány a Facebook

 
 


Cikk dátuma: 2016.04.23 09:18

Galéria

 Szent György-nap a Hunyadiban

 

„Jól rendelték azt az Istenek”, hogy április 23-án Szent György-napon a Hunyadi felett Ragyogjon a Nap az égen…

….bár a reggel még csepergős volt, a nap is csak a felhők mögül kandikált, de hálásak lehetünk, hisz mire a forgatag elindult, már napsütéses szép idő lett.

Reggel 6 órától hangos volt az iskola épülete, udvara. Szorgos kezek hordták a padokat, székeket. Készült a színpad, a hangosítás. A konyhában a szülők a húst vágták, készítették Palkovits Tamás tanár úr kezei alá a gulyás alapanyagait, déltől már ínycsiklandó illatok keringtek a levegőben, rotyogott az ebéd a gulyáságyúban.

Áhítatra teljesen benépesült iskolánk udvara: gyerekek, szülők, árusok, vendégek serege lepte el a teret.

A hagyományőrző családi napot Rajnai Károly igazgató úr, Kadlecsik Zoltán iskolalelkész és Móritz Adrienn Diákönkormányzatot vezető pedagógus, a Szent György-nap szervezője nyitotta meg.

Tanulóinkat énekkel köszöntötték Németországból, Ansbachból érkezett vendégeink.

A színpadon ezután egymást követték a műsorszámok: a 2.D KÉZ osztály színdarabot adott elő, az ARANYHALACSKA napközis csoport táncolt, Jakab Jázmin verset mondott, a furulyaszakkör pedig színvonalas koncertjével zárta iskolánk Szt. György –napi köszöntését.

Garabonciás Együttes élőzenei koncertjét az Ümmögő néptáncegyüttes fellépése követte, majd KARATE és Acrobatikus rock’n roll bemutatóval szórakoztatták a nagyérdeműt.

Aki elunta az üldögélést, az a vásározók áruit nézegethette, vásárolhatta, vagy kézműves-foglalkozásokon vehetett részt. Ismét nagy sikere volt iskolánk virágvásárának is. Íjászat, focibajnokság, terápiás egyesület kutyás bemutatója, ugrálóvárak és élőcsocsó is várta a szórakozni vágyókat.

Az épületben az osztálytermek kiállító teremmé alakultak át, festmény, hobby és retro  kiállítást lehetett megtekinteni. „Repül a, repül a … „ címmel gyermek alkotó pályázatunk munkáit is bemutattuk.  A bátrak a hüllőkiállítás bemutatóin kígyókat, rágcsálókat, siklókat vehettek kézbe és megismerhették az állatok mindennapi szokásait.    

Iskolánk pincéjében megnyitotta kapuit SZABADULÓSZOBÁNK is, ahol Jónás történetén keresztül mutathatták meg ügyességüket, tudásukat, bátororságukat a vállalkozó szellemű felsőseink.        

A szép napsütés, a jó levegő, a vásári izgalom meghozta az étvágyat is. Jócskán fogyott a lángos, a kürtőskalács, szendvics és sütemény.

A Szent György-napi vásár beváltotta reményeinket, volt játék, móka, kacagás, boldogan futkározó gyerekek, mosolygó felnőttek. Örömünkre, volt tanítványainkból álló zenekar, a Péntek Délután, Tóth Samu vezetésével lépett fel, majd a JUVENTUS Fúvós Együttes műsorával zárhattuk ezt a vidám napot, ahová a televízió is ellátogatott.

Aki ott volt, biztosan így búcsúzott: Jövőre találkozunk ugyanekkor ugyanitt!

    Móritz Adrienn DÖK vezető pedagógus

Képek száma: 26

Diavetítés
DSC_0391.JPG DSC_0391

Méret: 262.84Kb

DSC_0394.JPG DSC_0394

Méret: 246.60Kb

DSC_0456.JPG DSC_0456

Méret: 234.91Kb

DSC_0457.JPG DSC_0457

Méret: 259.77Kb

DSC_0439.JPG DSC_0439

Méret: 203.88Kb

DSC_0577.JPG DSC_0577

Méret: 148.36Kb

DSC_0424.JPG DSC_0424

Méret: 197.34Kb

DSC_0603.JPG DSC_0603

Méret: 150.97Kb

DSC_0614.JPG DSC_0614

Méret: 181.68Kb

DSC_0661.JPG DSC_0661

Méret: 231.27Kb

DSC_0665.JPG DSC_0665

Méret: 162.12Kb

DSC_0669.JPG DSC_0669

Méret: 153.08Kb

DSC_0670.JPG DSC_0670

Méret: 164.25Kb

DSC_0672.JPG DSC_0672

Méret: 229.49Kb

DSC_0678.JPG DSC_0678

Méret: 242.07Kb

DSC_0679.JPG DSC_0679

Méret: 241.38Kb

DSC_0681.JPG DSC_0681

Méret: 203.53Kb

DSC_0684.JPG DSC_0684

Méret: 154.62Kb

DSC_0685.JPG DSC_0685

Méret: 159.84Kb

DSC_0714.JPG DSC_0714

Méret: 168.96Kb

DSC_0716.JPG DSC_0716

Méret: 131.56Kb

DSC_0729.JPG DSC_0729

Méret: 168.35Kb

DSC_0747.JPG DSC_0747

Méret: 194.42Kb

DSC_0746.JPG DSC_0746

Méret: 221.56Kb

DSC_0750.JPG DSC_0750

Méret: 157.91Kb

DSC_0761.JPG DSC_0761

Méret: 272.33Kb

Adományok 1%

További információk

Hírek szülőknek

Beiskolázási információk

 

 

Iskolahívogató kisfilm

Iskolai szociális segítő


Segítsen adója 1%-ával

Utalásos étkezés fizetés

Bankkártyás étkezés befizetés


HUNYADI BARANGOLÓK CSAPATA

 

Szeretettel várunk Barátaiddal együtt az új tanévben is!

Hírek diákoknak

Szövegszerk gyakorló

Talált tárgyak

Tisztelt Szülők!

 

Tanév végéig rengeteg elhagyott ruhanemű halmozódott fel az iskola talált tárgyak gyűjtőjében.

Sajnos nem áll módunkban tovább tárolni.

Kérjük, akinek elveszett ruhája, cipője, stb. a tanév során, legyen kedves átnézni a gyűjtőt július 15-ig.

A határidő után itt maradó holmikat ruhaadományként elszállítjuk.

A kép csak illusztráció!