A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Sokan azonban nem is tudják, hogy nem csak József Attila született ezen a napon, hanem Márai Sándor is, aki csupán öt évvel volt idősebb a költőnél. Idén már 50. alkalommal kerül a figyelem középpontjába – remélhetőleg nem csupán egy napra – a vers.
Iskolánk a hétfő reggeli áhítat keretén belül emlékezett meg a költészet napjáról.
A versfa árnyékában
Hány költőt rejt a föld mélye,
ó hány poéta porlad lenn?
Ott van lelkük, nézz az égre,
míg fáradt testük lenn pihen...
Tollak, pennák nem sercegnek,
a tinta kiszáradt már rég.
Mégis lüktetnek a versek,
mily elevenen élnek még!
Messze zengő, régi strófák,
általuk poéták szólnak.
Nem hervadó rímük szórják,
azt hinnénk hogy holtak voltak.
Ámde élnek, elevenen,
verseik által örökkön.
Szépség, bánat a szerelem,
áttör ős-időkörökön.
Berzsenyi és Zrínyi lelke,
századokból kiált hozzánk.
Goethe, Petrarca szerelme,
a mennyet is földre hozzák.
Shakespeare által szonett-tenger
végtelenje tárul elénk.
Csodálja a mai ember,
lelkünk múltját így ismerénk.
Vörösmarty, Arany, Ady
nem hazudnak ősi álmok.
S Petőfi tud élményt adni,
ugye érzed, ugye látod?
Szétmállnak a poros sorok,
ám mi nemes kihajt, kinő.
Megérik az, mint óborok,
őrzőjük a múló idő!