Hunyadi_fej_03
iskola
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Napi ige

Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr. (Jer 9,22–23)

iskola főoldal
ovoda főoldal
Menü
Naptár
Facebook

Irány a Facebook

 
 

Diákönkormányzat beszámolója a 2020/2021. tanév második félévéről
Cikk dátuma: 2021.06.23 10:52


Diákönkormányzat beszámolója a 2020/2021. tanév második félévéről

 

A Diákönkormányzat reménykedve kezdte a második félévet, igyekeztünk, hogy a kialakult járványügyi helyzet mellett az iskolai programok ne maradjanak el.

 Rendhagyó módon megszerveztük a FARSANGOKat. az idei tanévben osztályfarsangok voltak. Az osztályon belüli jelmezes gyerekeket jutalmaztuk is.

A részletes elszámolások kiadások – bevételek, számlák, blokkok a DÖK iratoknál megtekinthetőek.

Az SZM értekezletet rendhagyó módon online keretek között tartottuk meg két alkalommal.

Terveink közt szerepel a játszóterünk bővítése is az iskola udvarán. A projekt egy részének finanszírozására szülői felajánlás is érkezett, melynek összege az iskola számláján megtalálható.            A játszótér bővítése a karantén következtében ismét tolódott, viszont az aulánk játéksarkát logikai játékokkal felszereltük (250.00,- Ft értékben), amiket a következő tanévtől egy átgondolt aula – használat és felügyelet mellett tudják használni a gyerekek.

Örömünkre a tavaszi papírgyűjtést már megszervezhettük és a fegyelmezett munka jutalma: 526.400,- Ft.

A kialakult rendhagyó vírushelyzet miatt gyakorlatilag a második félév a DÖK kiadások, rendezvények számára lerövidült, ennek tükrében az alábbi programokat támogattuk a második félév során:

  • Rendhagyó történelemi séta  dr Tárkányi Sándorral 5000,- Ft (120 gyermekkel voltunk)
  • Farsangi kiadások, jutalmazás: 22.850,- Ft
  • Helytörténeti foglalkozás vezetése: 5000,- Ft (Kádár Tibor szervezésében)
  • Szt. György – napi feladatvásár jutalmazása a DÖK ajándékok mellett 3150,- Ft értékben vásárolt ajándék volt.
  • a tavaszi Papírgyűjtés jutalmazása a DÖK ajándékok mellett 13.300,- Ft értékben történt.
  • Kémia országos döntő és Történelem verseny országos döntő jutalmazása, ünneplése 6450,- Ft
  • Napközis gyermeknap: 25.000,-
  • Pedagógus napi köszöntés: 32.835,-
  • DÖK nyugdíjas búcsúztatás: 13.800,-
  • Tanév végi DÖK jutalmazás (DÖK-DÍJ) a 1- 8. osztályos tanulók részére, 23 fő tanulót jutalmaztunk, könyveket vásároltunk 41.713,- Ft értékben.

A kiadásokról és bevételekről a számlák, átvételi elismervények rendezvényenként lefűzve betekintésre készen állnak.

Van feladatunk bőven, de azt gondolom, hogy így tudunk aktív részesei lenni az iskolai munkának, hogy a háttérben finanszírozzuk azokat a programokat, amelyek színesítik iskolánkat. A DÖK csapatába jövőre is várjuk a szorgalmas, kitartó, nyitott szívű diákokat, akik az alábbi mottónkkal azonosulni tudnak:

"Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor." (Galata 4,18)

Remélem, hogy az anyagi segítségeink, tevékenységeink is tanítványainknak is pozitív példával tud szolgálni.

Sopron, 2021. június 16.

 

Móritz Adrienn    és     Abdai Kriszta

    DÖK- vezető        és   SZM – vezető

 

Hálás szívvel köszönöm a Diákönkormányzat, s a saját nevemben is Gábornak (Németh Gábor Gergely igh.), hogy a DÖK programoknál, a háttér megbeszéléseken közösen gondolkodtál velem az elmúlt évek során. Számtalan telefonbeszélgetés, személyes konzultációk, ötletek felsorakoztatása oda-vissza, mind a közös munkánkat jellemezte.

Egy célunk volt, hogy a Diákönkormányzat programjain keresztül is, hogy egy irányba tereljük az iskolánk tanulóit, legyen ez kisgyeremek vagy nagyobb. Hasonló értékrenddel építettük, színesítettük a gyerekeken keresztül is iskolánk programtárát és képviseltük, ahol csak lehetett a Hunyadit. Bátran mondhatom, hogy olyan kollégám voltál a DÖK által is, akivel szívesen dolgoztam együtt, hisz velem együtt a sajátodnak érezted a DÖK-ös gondolatomat (is) és projekteket is, tulajdonképpen az iskolát.

Nehéz szívvel búcsúzom és kívánok sok sikert és szívednek megnyugvást! Hiányozni fogsz!

„ VEDD PÉLDÁNAK A MADARAT:

OLYAN SZABAD, HOGY VISSZASZÁLL,

KI MESSZE MEGY, AZ ITT MARAD.

KI ITT MARAD, AZ MESSZE JÁR.”

                                                                   (Eörsi István)

 

Szeretettel, de nehéz szívvel búcsúzom a Diákönkormányzat nevében PÉCZ ÁGOTÁtól is.

Ágota! Köszönjük, hogy az elmúlt 14 évben a közösségi élet építője voltál személyeden keresztül is.

A gyerekekért, az iskoláért megfogalmazott ötleteidet, értékrendedet, ahol csak lehetett próbáltam átvenni és megvalósítani. Számtalan közös szervezés, Tőled indult ötletmorzsa került be a Hunyadi nagykönyvébe. Te nem csak a gyerekeket tanítottad, hanem lelkesedéseden keresztül engem is és sok más kollégánkat is. Ígérem, amíg lehet, a megálmodott ötleteidet továbbviszem, s az iskolánk programjainak színesítésére használom.

Évekkel ezelőtt (kb.13 éve) kaptam Tőled egy „Kisherceget”, egy festményt és egy idézetet, hogy vigyázzak rá, szerinted nálam, az osztályomban vagy a DÖK-ben jó helyen lesz. Ez, azóta is a termemet díszíti és ahányszor rátekintek és elolvasom, a szívem megdobban. Köszönöm.

„AZ TESZI SZÉPPÉ A SIVATAGOT (…),

HOGY VALAHOL EGY KUTAT REJT.”

                                                                   (A kis herceg)

Az iskolánk ugyan nem sivatag, számtalan „értékes kút” található benne, de úgy érzem, most egy „kút” kiszárad. Nagyon fogsz hiányozni!

 Értékes és szép, nyugodt nyugdíjas éveket kívánok Neked a magam és a DÖK nevében is!

 

                                                                                               Móritz Adrienn Dök vez.ped.

Adományok 1%

További információk

Hírek szülőknek

Internet Hotline

 

Iskolahívogató kisfilm

Iskolai szociális segítő


Segítsen adója 1%-ával

Utalásos étkezés fizetés

Bankkártyás étkezés befizetés


HUNYADI BARANGOLÓK CSAPATA

 

Szeretettel várunk Barátaiddal együtt az új tanévben is!

Hírek diákoknak

Év eleji Redmenta

Talált tárgyak

Tisztelt Szülők!

 

Tanév végéig rengeteg elhagyott ruhanemű halmozódott fel az iskola talált tárgyak gyűjtőjében.

Sajnos nem áll módunkban tovább tárolni.

Kérjük, akinek elveszett ruhája, cipője, stb. a tanév során, legyen kedves átnézni a gyűjtőt július 15-ig.

A határidő után itt maradó holmikat ruhaadományként elszállítjuk.

A kép csak illusztráció!