Hunyadi_fej_03
iskola
„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek.” (Ez 36,26a)

Napi ige

Válaszoljon beszédedre nyelvem, mert minden parancsolatod igaz. (Zsolt 119,172)

iskola főoldal
ovoda főoldal
Naptár
Facebook

Irány a Facebook

 
 

Diákönkormányzat beszámolója a 2017/2018. tanév első félévéről
Cikk dátuma: 2017.11.09 10:00


A Diákönkormányzat a 2017/2018- tanév első félévében a munka törtetlen tempóban folytatódott, az elmúlt évekhez hasonlóan ebben a félévben is hasznosan vettünk részt az iskolai munkában.

Az ősz folyamán, szeptemberben sikeresen megszerveztük az őszi papírgyűjtésünket.

A gyerekek nagy lelkesedéssel segítettek és örömünkre mindig van 7-8 tanuló, aki a kijelölt napok mellett önkéntesen is segít. Egyre több a szülő is, aki a kollégák mellett kiveszi a részét a konténer melletti munkában.

A közös gyűjtés eredményeképpen valamivel több, mint 900.000 Ft bevételre tettünk szert, amit a Soproni STKH – akivel a gyűjtésre szerződést kötöttünk – decemberben fizetett ki.

Az osztályonként ill. személyenkénti versenyt is hirdettünk, igyekeztünk a jutalmazásnál olyan ajándékokat vásárolni, amiből az egész osztály részesülhet, s a személyenkénti jutalmazásnál pedig osztályonként több gyermeket is kiemelni, megajándékozni Hunyadis emlékekkel ill. csokoládéval.

A jutalmazásra 47.840,- Ft-ot költöttünk el.

  • A bevételünkből újabb „HUNYADIS RELIKVIÁT” vásároltunk (nyakpánt, bögre, toll) 235.363,- Ft értékben.

Ebben a félévben is folytatta a Diákönkormányzat a támogató tevékenységét is.

Célunk az, hogy az oktatási munkához is hozzájáruljunk, így a projektnapok szervezéséhez, amennyiben kérvénnyel fordulnak hozzánk, természetesen adunk támogatást.

- Vásároltunk a Sport Szertár részére Floorball svéd iskolai 18 részes szettet: 21.880,- Ft

- Támogattuk a 8. évfolyamos tanulók színházlátogatását 34.500,- Ft értékben.

- Támogattuk a RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEM BEMUTATÓ -t a 6. évfolyamos tanulók részére összesen 26.580,- Ft értékben.

- Támogattunk a felsős tanulók földrajzi projekt- óráját, MOZGÓ PLANETÁRIUM volt iskolánk vendége egy délelőttre. A költségeket önköltségből és DÖK támogatásból 128.000,- Ft értékben.

- Alsós Sport- Projektnap-hoz kapcsolódva a gyerekeket 34.990,-Ft-tal támogattuk.

- Mindenszentekhez közeledve a SOPRONI HŐSI TEMETŐBE látogattunk el és gyertyát gyújtottunk. elhelyeztük az emlékezés koszorúját is. (2.100,- Ft + mécsesek)

- Iskolánkban évek óta megszervezzük a KÖNYVTÁRUNK éjszakája programot. 5.800,- Ft értékben támogattuk a rendezvényt, ajándékok és a program lebonyolításához szükséges eszközök vásárlásával.

- 2200,- Ft értékben vásároltunk fénymásoló papírt

- Német szavalóversenyen résztvevő gyermekek jutalmazásához 7425,- Ft értékben vásároltunk ajándékokat.

- Napközis MÁRTON-napi projekt-nap támogatása: 104.029,- Ft értékben.

- Az alsós, felsős, napközis - munkaközösség kérésének eleget téve, az elmúlt évekhez hasonlóan, támogattuk az iskolai Mikulás rendezvényt 198.290,- Ft értékben.

- Felsős angolos tanulók Hálaadási napot tartottak – 9400,- Ft-tal támogattuk.

- Hagyományainkhoz híven BARKÁCSDÉLUTÁN-t szerveztünk karácsony előtt, amin ismét a felső tagozatos diákok közül sokan részt vettek, több tanár kolléga és szülők is segítettek, aminek külön örültünk és köszönöm. Vendégünk volt a Lippai iskola egyik diákja is. 8 munkacsoport volt, a gyerekek, amit készítettek, azt hazavihették. Minden alapanyagot a Diákönkormányzat vásárolt meg. 24.085,- Ft-ot költöttünk. A többi költség szülői felajánlás volt, amit ezúton is köszönünk!

- Örömmel írhatom, hogy az idei tanévben is nagy sikerrel és hihetetlen megdöbbenéssel zárult az "Aranymasni adománygyűjtő akció". Észak – Magyarországon Mátraverebélyre utaztunk, döbbenet volt.  Remélhetőleg elkészül a filmünk és a Sopron Tv. ismét bemutatja ezt a tevékenységünket. Utazásunkat a GÁLBUSZ támogatta, a felmerült költségeket az iskola fizette. A DÖK vásárolt ajándékokat a Mátraverebélyi Óvoda gyermekeinek gyümölcsöt, csokoládét, tisztálkodási szereket 48.000,- Ft értékben.

A közel két hetes munkában kollégák, gyermekek, iskolai dolgozók és szülők vettek részt.

A Lébényi Szt. Jolán Karitász Csoporttal együtt pedig Szendrőre látogattunk el, szintén támogatásunkat vittük el a téli szünet alatt.

- Karácsonyt megelőzően immár hagyomány, hogy iskolánk is rendez karácsonyi vásárt. Az innen befolyt 127.145,- Ft tiszta bevétel (minden kiadást leszámítva) igazi szép karácsonyi adomány a DÖK-nek, amit a gyermekekre a második félév során tudunk visszaforgatni. Köszönjük a támogatást és a Szülői segítséget!

- Advent közeledtével ismét megszerveztük adventi kirándulásunkat. Ebben a tanévben Bécsbe látogattunk el, a városi sétát tettünk, meglátogattuk a Természet Tudományi Múzeumot.

A kifizetett összegeket összeadva, azt gondolom, hogy példaértékű támogatást adtunk iskolánknak, tanítványainknak. Köszönjük a szülői támogatást!

Nagy és régi terve válhat valóra iskolánknak azzal, hogy a tavasz folyamán játszótár építésébe kezdhetünk. Szülői felajánlásokból több, mint 1.400.000,- Ft támogatást kaptunk, a DÖK is 1 millió forinttal támogatja az építkezést és a Napközis Munkaközösség által szervezett Márton –napi program bevételével (több, mint 600.000,- Ft) járult hozzá az építkezéshez.

Van feladatunk bőven, de azt gondolom, hogy így tudunk aktív részesei lenni az iskolai munkának. Remélem, hogy az anyagi segítségeink, tevékenységeink az iskola programját színesítik és tanítványainknak is pozitív példával tudunk szolgálni.

 

Móritz Adrienn
DÖK- vezető pedagógus

Sopron, 2018. február 06.

Hírek szülőknek

Sí- és Snowboard tábor

----------

---------

Utalásos étkezés fizetés

____________

CSATLAKOZZ TE IS!

 

Barangolj velünk POZSONYba!

MIKULÁS kalandok...Részletek itt...

 

Hírek diákoknak

AUGUSZTUSI HITTANTÁBOR
_______________

NYÁRI  KOSÁRTÁBOR
_______________

NYÁRI  FOCITÁBOR

_______________

NYÁRI TENISZTÁBOR

_______________

JÁTÉKTÁBOR

_______________

HITTANTÁBOR

_______________

LOGISCOOL

 

Talált tárgyak

Tisztelt Szülők!

 

Rengeteg elhagyott ruhanemű halmozódott fel az iskola talált tárgyak gyűjtőjében. Nem áll módunkban tovább tárolni. A hónap végéig kérjük, hogy aki elvesztett ruháját, cipőjét keresi, az nézze át halmazt! Hó végén ruhaadományként elszállítjuk a megmaradt dolgokat. A kép csak illusztráció, jóval több ruha, cipő található a gyűjtőben!