Matus Klára Krisztina iskolalelkész igehirdetése az evangélikus templomban:
Képzeljétek el, hogy egy olyan világban éltek, ahol minden pillantás mögött van egy lehetőség. Lehetőség a szeretetre. És minden találkozás egy olyan alkalom, amikor segíthetünk a másik emberen. Jézus pontosan erről beszél az előbb felolvasott részben. (Az igehirdetés alapjául a Mt.25, 35-40. igeszakasz szolgált.)
Van olyan, hogy egy új gyerek érkezik az osztályba, aki nem beszéli a magyar nyelvet, mert egy másik országból való. - Gondoljunk bele egy fikcióba. Mi történhetne ezzel a fiúval? Nem érti a magyar nyelvet… Mit tehetünk? Elkezdhetnénk tanulni annak az országnak a nyelvét, ahonnét ő jött. Ez egy szeretetnyelv lenne. Ha nem foglalkoznánk vele, kinevetnénk, elfordulnánk tőle, helytelenül tennénk.
Képzeljünk el most egy kislányt, aki egy kicsit csúnyácska, butácska, akit nagyban elkerülnek az osztálytársai. Mígnem az egyik napon végre valaki, egy másik kislány odaül mellé. Nem csak odaül, hanem megszólítja, megkérdezi, hogy hívják. És még az uzsonnáját és odaadja neki. Mit érezhet ebben a pillanatban? Kedvességet, boldogságot, szeretetet.
Most egy másik történet: egy 22 éves egyetemista lány, Sára ment az utcára csípős szélben, észrevette a sarkon az idős férfit, akinek vékony kabátja volt, vacogott. Kereste a pozíciót, hogy a szél ne mardissa az arcát. A lány szeretett volna tovább menni, de valami megállította, visszafordult, levette a kabátját, alóla pulcsiját, és odaadta ennek a férfinek, aki hajléktalan volt. Ez a férfi meglepetten nézett rá, ott volt a szemében a meghatottság. Sára nem tudta, mi történt vele, de abban a pillanatban pontosan azt csinálta, amiről Jézus beszélt.
De gondolatunk Szent Mártonra, aki egy kolduson segített, aki levette a köpenyét, kettévágta, és rátette a koldusra.
Jézus nem elvont fogalmakban beszélt a szeretetről, hanem gyakorlatban.
Hogyan tudjuk mindezt megvalósítani? Vannak olyan szegények, akiknek ennivalóra sem telik, de vannak olyan konyhák, ahol ezeknek az embereknek főznek és ide el tudnak menni meleg ételért. Vannak helyek, ahol ételt osztanak szegényeknek.
Ám, nemcsak el tudunk menni a szegények közé, hanem az osztályban is meglehet osztani egymással a tízórainkat,
uzsonnánkat.
Bolygónkon vannak olyan területek, ahol nincs elegendő víz. Mi pedig megnyitjuk a csapot, bármeddig állhatunk a zuhany alatt. - Takarékoskodjunk a vízzel!
Ha kinőttük a ruháinkat, akkor ingyen felajánlhatjuk segélyszervezetek számára, akik tudják, hogy hová érdemes továbbadni. Van olyan is, hogy ruhafogasokat helyeznek el az utcán, ahová felhelyezhetjük a kabátjainkat.
Látogatás: biztosan vannak köztetek olyanok, akik a kórházban találkoztak a bohócdoktorral, ez is egy nagyon szép gesztus. Vagy amikor beteg valamelyik osztálytársatok, önként kitaláljátok, mire van szüksége, például a leckére, nehogy lemaradjon.
Képzeljétek, én voltam börtönben, Magyarországon és Németországban is. Félelmetes, ahogy csukódnak a rácsok és látod az embereket rabruhában. Beszélgettem is börtönlakókkal. Megrendítő volt, ahogy arról beszéltek, hogyan “csúsztak le”. Volt idejük arra, hogy végiggondolják a történetüket, mi pedig támogattuk őket, ha letelik a büntetés, hogyan tudnak visszailleszkedni a társadalomba.
A szeretet nem nagy és hangos dolgokban mutatkozik meg, hanem apró, hétköznapi pillanatokban. Nem biztos, hogy mindenkinek beteget kell látogatni. Ezen túl is tudunk tenni. Egy mosollyal, egyetlen egy vigasztaló szóval, vagy amikor elestek, a cipőtöket kötitek, és van, aki megvár benneteket. Olyan is van, hogy egyszerűen meghallgatod a másikat.
Ma ezt mondatot vigyetek magatokkal: “Amit eggyel cselekedtetek a legkisebbek közül, velem cselekedtetek.”
Imádság: Úr Jézus, taníts minket úgy látni egymást, ahogy te látsz minket! Vegyük észre azokat, akiket mások nem vesznek észre! Ámen
