Adventi várakozás

Az advent kifejezés a latin eredetű adventus szóból ered, várakozást, megérkezést jelent.
"Az Úr eljövetele"
Az előttünk álló négy hét Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka.
A régi időkben éjféli harangszó hirdette kezdetét, egyszersmind az egyházi év megnyitását is. Advent alatt az emberek egykor szigorú böjtöt tartottak, falun eljártak a hajnali misére, a rotátéra, amit szép középkori kifejezéssel angyali vagy aranyos misének is neveztek, és Szűz Mária tiszteletére szenteltek.

Az adventi koszorú hagyománya az ősi időkbe nyúlik vissza, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg, ahol réges-régóta december elején a falusiak fűzfavesszőből koszorút fontak, amelyet örökzölddel csavartak körül.
A ma is ismert adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Johann Wichern hamburgi lelkész 1860-ban otthonának halljában a mennyezetre hatalmas fenyőkoszorút erősített, melyen 23-24 gyertya volt, minden adventi napra egy. Hívei hamarosan elterjesztették ezt a szokást.

Az idők során (1960-tól) az emberek csak négy gyertyát helyeztek el a koszorúra. A legelső adventi vasárnap egy gyertyát gyújtottak meg, a másodikon kettőt és így tovább. Az egyre növekvő fény szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
"A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár." /Pilinszky János/